Ezsani naplója

Nem tudom, hogy más, újdonsült anyukák hogy vannak vele, de nekem valahogy nincs időm semmire. Vagyis alapdolgokra van, mint a gyereketetés, tisztába tevés, a gyermek szórakoztatása, és a mosás, főzés, takarítás. De mikor fogok magammal is törődni egy kicsit? Mikor lesz arra időm, hogy például kifessem a körmöm, vagy megnézzek egy jó filmet? Az elmúlt négy hétben tökéletesre fejlesztettem azt a képességemet, hogy bármikor és bárhol el tudok aludni. Ugyan régen sem volt baj az alvókámmal, de azért este hétkor még nem aludtam el!!!! Na most igen! Hiába. Amikor alszik a baba, akkor kell neked is aludnod, ha nem akarsz zombivá válni egy hét alatt! MOndjuk ezt nagyon könnyű hangoztatni azoknak, akik nem élnek egy picibabával együtt. Mert max. az éjszakai alvásban tudsz szinkronba kerülni imádott gyermekeddel, nappal szinte soha. Én elkövettem egyszer-kétszer azt a hibát, hogy nappal is aludtam a kicsivel. Persze akkor éppen nem aludta ki a három óráját, hanem egy óra után fenn volt. Na ezzel azt értem el, hogy fáradtabb lettem, mint előtte voltam. Szóval most inkább abban az időszakban hasznos tevékenységekkel ütöm el az időt!

Már fáj a hátam, úgyhogy most ledőlök egy félórára, mert mingyárt kel az én szemem fénye!

Most van egy kis időm, hogy írjak. Bence alszik, nemrég jöttünk haza egy nagyon nagy sétából, ami nekünk az első volt! :) Vettem egy hajfestéket, mert az utóbbi időben nagyon le voltam amortizálódva. Mert hát az ember lánya a kórházban nem tud szépítkezni. Szóval mostmár kellő erőt érzek magamban ahhoz, hogy papírra, illetve monitorra vessem szülésem élményét.

Huszonnegyedikén reggel tíz óra felé elmentem zuhanyozni, hogy felfrissüljek egy kicsit. Meg is borotválkoztam, mert hát én nem szeretem, ha szőrös vagyok megmondom őszintén. Na de nem is ez a lényeg. Kiléptem a zuhanyzóból és épp törölköztem, amikor hirtelen elfojt a magzatvizem. Én azt hittem egyébként, hogy én fájásos szülő leszek, de hát nem így lett. Vagyishát...

Szóltam az ügyeletes nővérkének, hogy elfojt a vizem. Elkezdtem pakolni és már mentem is a vizsgálóba. Ott a doki megállapította, hogy egy ujjnyira vagyok kitágulva. Fájásaim akkor még nem voltak. Átkerültem a vajúdóba.

Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy aznap szülési dömping volt és valószínű, hogy quinnes (nemtom hogy kell írni) rekordot döntöttünk. A vajúdóban rajtam kívül még négy leendő anyuka szenvedett. Egy óráig hárman megszültek és én maradtam egyedül, mert a negyedik lányt átvitték az osztályra. Meg kell jegyeznem, hogy ekkor már háromperces kemény fájásaim voltak. Bejött egy fiatal doki és bemutatkozott. Ezután megvizsgált. Hát még mindig csak két ujjnyira voltam kitágulva. Este nyolckor már olyan voltam, mint egy élő halott. Brutálisan fájtak a fájások és a párom sem lehetett velem. Azt mondták, hogy amíg nincs legalább két ujjnyira nyitva a méhszáj, nem mehetek a szülőszobába. Hozzáteszem, a négyből három már szabad volt. 

Este olyan fél kilenc fele jöhetett be a Balázs és mehettünk át a szülőszobába. Akkor már tényleg annyira fájt, hogy azt egyszerűen leírni sem lehet. Este negyedtizenegykor aztán rám rakták az nst gépet, ami kimutatta, hogy nem jó a baba szívhangja. Bejött a főorvos, aki megvizsgált, és kiderült, hogy meg kell császározni.

Megkönnyebbültünk..... Mindhárman. Bence, Balázs és én is. Katétert kaptam és infúziót. Vittek a műtőbe. Addigra már egyperces fájásaim voltak, és tulajdonképpen a gerincembe kapott érzéstelenítőt egyáltalán nem éreztem, mikor beadták.

Aztán megláttam az én gyönyörűséges gyermekemet!!!!!!!!!!!!!!!!!

És elfelejtettem azt, hogy ott fekszem kiterítve egy asztalon, azt, hogy annyira fájt, hogy majd belehaltam és egyáltalán, mindent elfelejtettem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

Csak azt éreztem, hogy VÉGRE, ITT VAN Ő!

Sziasztok csajok!

Mostmár sokkal jobban vagyok. Kivették a varratokat, a Bence pedig most, hogy van rendesen mit ennie a LEGJOBB BABA A FÖLDÖN! :)

Most csak ennyit írok, mert vendégek vannak. A napokban leírom szülésem élményét.

Ma van az utolsó hetünk első napja. Azaz márcsak elvileg 4 nap van hátra. Hát nem tudom, hogy a Bence is így akarja-e. De ha így folytatja, asszem vissza fogom minősíteni Zigivé. :) Komolyan, már nem tudom, mit gondoljak. Direkt csinálja, vagy csak én vagyok türelmetlen? Annyira jó idő van kinn. Süt a nap, kék az ég..... A legszebb idő arra, hogy egy icipici baba meglássa a napvilágot. Ugye? De hát az én lelkem virágának a jóidő smafu. Szegény apukája meg otthon haptákban áll, hogy mikor hívom, hogy papuska, megyünk szülni!!!! Nincs tiszta ruhája sem, nem főz rá senki, (ez nem igaz, mert anyukám főz neki!) és persze nem bújik mellé (legalábbis ajánlom neki!!) senki a hitvesi ágyba, hogy felmelegítse kicsiny, szomorú, magányos lelkét. Ezt érzem én is, itt a rideg, kórházi falak között. Hiába van látogatás, és mindennap láthatom azt az embert, akivel szeretném leélni az életem (és persze le is fogom), ha nincs itt mellettem, minden olyan szürke, sivár és félelmetes. Szeretek vele lenni, hozzábújni, ölelni, csókolni.... Ő az én ÉLETEM. Persze ezt Ő is tudja. :) És remélem, Ő is így gondol rám.

Na elég volt az érzelgősségből, mert már könnybe is lábadt a szemem. Ezt majd megírom  neki szerelmeslevélben. ;)

Szóval unalmasan telnek a napok. Még jó, hogy van internetem, meg egy csomó keresztrejtvényem. Ja egyébként zajlanak a vizsgálatok is. Volt nagylaborom, ami hát nem lett a legtökéletesebb, de nincs semmi nagyobb gond. Legalábbis este nem mondtak semmit. A baba jól van. A feje 96 mm, és kb. 3-3,5 kilogramm. Nem is lenne baj, ha nem lenne nagy baba. Elég lesz szeritnem Őt így is megszülni. Na most elteszem magunkat holnapra. Hátha történik valami csoda.....

Vasárnap reggel van és várjuk a reggelit. Hát nem mondom. Tegnap este ötkor volt vacsora, most meg fél kilenc is elmúlt. Az ember lánya éhezik ebben a kórházban!!! Még szerencse, hogy a család jól ellátott bennünket mindenféle földi jóval. :) Amúgy nincs semmi különös. Telnek-múlnak a napok anélkül, hogy valami is történne. Hétfőn lesz egy nagylaborom, ahol kiderül, hogy minden rendben van-e még. Szép az idő kinn, csicseregnek a madarak, mi meg be vagyunk ide zárva. :( Ez olyan rossz. Leginkább a levegő hiányzik. Na megjött a reggeli!!! 2 zsemlét kapok ma! Majd jövök.....

Ma tizennyolcadika van. 15-én, szerdán bekerültünk a fiammal a kórházba. Természetesen, még egyben. Ja, még most is egyben vagyunk. Magas lett a vérnyomásom és nagyon megijedtünk. Itt kaptam vérnyomáscsökkentő gyógyszereket, meg magnézium infúziót. Hát nem volt egy kellemes érzés, de a fiam érdekében mindent. Most nincs nagyon időm írni, majd ha egy kicsit nyugi lesz visszajövök. :)

Kedves Csajos család anyukája!

Nem tudom, mi van. Éjjel olyan fájásaim voltak, hogy majdnem belehaltam. De sajnos nem voltak rendszeresek. Ma is már volt, de nem meghatározott időközönként. Igazából nagyon reménykedem benne, mert az az igazság, hogy önző módon holnap már nem akarok nstre menni kétszer is ráadásul. Tegnap voltam és a kisfiam kis szívét teljesen lenn találtuk meg, úgy kellett azt a bigyuszt odafognom a hasam aljára, mert nem tudtuk rákötni. :) Hát reménykedem. :) Az tán csak nem bűn...
Tegnap fenn voltam Nóri barátnőméknél a szopipárnáért. Ott három hónapos a kislány. Nagyon aranyos. Gőgicsél, vigyorog, eszik meg alszik. Anyukája elmondása szerint egy angyalka. Kíváncsi leszek Csajos család a Te kisebbik lányodra. :) Biztos Ő is angyalka lesz egy pár hét múlva. Szóval nincs úgy különösebben semmi. Mosok, takarítok, vasalok. Mint a háztartásbeli anyukák általában. És meg kell, hogy mondjam, roppantul élvezem. Na és persze főzök is. Tegnap karalábé levest csináltam és palacsintát. Balázs elvitt nstre, Ő addig megcsinálta a tésztáját. (Mert Ő ám ahhoz nagyon ért!!!! Komolyan.) Aztán én meg kisütöttem. Úgyhogy volt nagy hancúr délután! :)

Na nem olyan. Hanem kajahancúr. Ő diósan ette, én meg fahéjasan. Ki-ki a saját kedvencét. Aztán fenn volt a nagymamám, akitől tizenötödszörre is meghallgattam, hogy hogyan született meg Édesapám és három testvére. :)
Igen kérem, ha várandós az ember lánya, fel kell arra készülnie, hogy minden nőismerőse, rokona a saját példáját meséli el, néha bizony nem is egyszer. De ez jó dolog! :)

Hát ennyi kedves Csajos család! Várjuk együtt az én Bencémet!!!

Hát még mindig itthon és még mindig egyben. :( Pedig én tényleg azt hittem, hogy ezen a hétvégén tuti meglesz az én kisszerelmem! De hát már most nem fogad nekem szót, mi lesz velünk később? Pénteken éjjel átmentem a gyerekszobába aludni, mert az én szerelmem annyira horkolt (ez egyébként nem jellemző rá), hogy egyszerűen nem bírtam aludni tőle. Szóval átmentem a szobába és magamban beszélgettem az én csodaszép kisfiammal. Mondja meg Ő, mikor fog megszületni. Soroltam a napokat először azt hiszem előrefele, tehát 11-étől kezdtem. A 14-es számnál megmozdult. Hozzá kell tennem, hogy előtte meg utána sem mozgott, azt hittem aludt. Szóval a 14-esnél megmozdult. Gondoltam, lehet, hogy véletlen, így 25-étől visszafelé is soroltam a számokat. És láss csodát, megint a 14-es számnál mozdult meg. Hát jó kisfiam. Ha ezt akarod... Mi szeretettel várunk! Természetesen hajnalban visszatértem a hitvesi ágyunkba, mert hát hol van az ember lánya a legnagyobb boldogságban és biztonságban, ha nem a hőn szeretett férfiú egyenletes szuszogása mellett!!!! :)
Szóval visszatértem és még egyszer megkérdeztem a kisfiamat. Megint a 14-es számnál mozdult meg! Hihetelen, igaz? De remélem, nem csak próbára tesz, hanem tényleg megszületik kedden.

Szorítsatok nekem!!!!!!!

Sziasztok csajok! Látom a kommentekben jól elbeszélgettek. Hát igen. Drága Judit barátnőm tudja, mi a dörgés. Sajnos egy ilyen típus vagyok. Nem fogok tudni mindig írni, meg az az igazság, hogy nincs is miről. Telnek-múlnak a napok és Bence kisfiam csak nem akar kijönni. Éppen ma voltam orvosnál. Semmi különös. Minden rendben, a babócám egészséges és mozog rendesen. Holnap jön el az a nap, amikor szerintem megszülök. De ezt a kisfiam úgy érzem, jobban tudja, mint én és lehet, hogy már csak azért is kihúzza nekem 25-éig. Pedig már nagyon jó lenne látn!!!!!! Költöttem is egy dalt:

Kicsi Bence gyere ki!
Vár a mami ideki!
Kapsz cicit, tejet!
Meg sok SZERETETET! :)
A csigabiga gyere ki dallamára kell énekelni. De eddig még nem nyerte el a drágám tetszését ez a kis dal.

Szóval tulajdonképpen nem történik velem semmi.... De ha történik, az azonnal fenn lesz a blogomon. Megbeszéltem ugyanis a Balázzsal, hogy másnap behozza a laptopot mobil internettel és felrakom a Bencéről készült első képeket. (Már ha az én szerelmem hajlandó lesz fotózgatni a szüléskor és utána!)

Na holnap majd többet írok, most pihizek egyet. :)

Na most, hogy már ketten is olvasnak, kénytelen leszek írogatni a blogomba. :) Igazából most azért nem buzgólkodok, mert nincs miről írnom. Egy 37 hetes kismama élete egyáltalán nem izgalmas. Sőt!!! Megöl az unalom, a semmittevés édes érzése, meg a fáradtság, no és persze a türelmetlenség. Szóval unatkozom, de azért nem annyira, hogy nekiálljak kajakölteményeket csinálni, vagy kisikálni az egész lakást. Inkább alszom.... Ezzel a tevékenységgel igen hamar repülnek a napok. Meg különben is. Az összes jóakaróm (természetesen, azok, akik már anyukák és apukák) azt hajtogatja, hogy még most aludd ki magad, mert utána egy jó darabig (cirka hat évig szerintük) nem alszol!!!! Nos, hát ezért alszom én át a napjaimat. :)

Meg azért, mert lusta vagyok mindennemű tevékenységet elvégezni. Nehezen mozgok, akkor is fáj mindenem. Félre ne értsetek, csodálatos a kismamaság, de azért jóból is megárt a sok, hogy ezzel a közhellyel éljek. Én legalábbis már nagyon várom, hogy igazi anyuka lehessek. :)

Na mennem kell, mert lejárt a mosás. Ja, a mai nap különleges, mert ma takarítani fogok. Jönnek hozzánk holnap az örömnagyszülők innen és onnan is, és hát az ember lánya nem várhatja őket kuplerájba. :)

Hát igen. Már három napja van blogom és csak egyszer írtam eddig bele. Kicsit lustának érzem magam. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy terhességem 37. hetében járva inkább foglalkoztat a szülés gondolata, mint a blogírásé. Pedig ezért hoztam (hozattam létre a szerelmemmel) ezt az oldalt. Nem tudom, más kismama is van-e ezen a helyen és milyen cipőben jár, de szeretném megosztani a nagyérdeművel a mostani érzéseimet. Legfőképpen a leendő apukák figyelmét szeretném felhívni párjuk nagyszerűségére.

Nekem nagy szerencsém volt/van mind a terhességemmel, mind a párommal kapcsolatban. :) Az elmúlt időszakban igazából csak a térfogatom növekedéséből lehetett tudni, hogy áldott állapotban vagyok. Ami meg kell, hogy mondjam, kedves leendő apukák, hogy a nők többségénél igenigen ritka. Ennek a dolognak aztán volt előnye és hátránya egyaránt. Előnye természetesen, hogy nem voltak rosszulléteim, fájdalmaim, hőhullámaim és hisztihullámjaim sem. (Persze, ha megkérdeznétek a párom, tuti, mást mondana. :)) De ez így van rendjén. Hátránya pedig pont ez volt. Nem bántak velem hímestojásként. :( Bár lehet, hogy ezt annyira nem is sajnálom, mivel a nyolcadik hónapig tudtam dolgozni. A munkával pedig, mint tudjuk, repül az idő. Most vagyok azt hiszem ötödik hete itthon. Azt hittem unatkozni fogok, de képzeljétek, nem. Az hozzátartozik, hogy rendezvényszervezőként és tévésként dolgoztam eddig, tehát nem annyira vagyok az a megalszik a tej a szájában típus. Ezért csodálkozom annyira, hogy nem unatkozom. :)

Persze jó sok dolog várt rám itthon. Kimosni a kisruhákat, összerakni a kiságyat, szépíteni a gyermekszobát, főzni az uramnak, mire hazaér...

De hát a drága kismama amúgy sincs minden pillanatban otthon. Ahogy fogynak a hetek, úgy nől az orvosi vizsgálatok száma és időtartama. Van úgy az ember lánya, hogy elmegy egy nst-re egy órakor és ötkor esik haza. Bizony kérem, ilyenkor már gondolják, van ideje a kismamának arra, hogy órákat üldögéljen a kórházban. De hasznosan is el lehet tölteni ezt az időt. A többi kismamával ki lehet tárgyalni a védőnőket, az aktuális vizesedési problémákat, a gyerek mozgási szokásait stb... Ebből lehet egyébként a legtöbbet tanulni.

Na de hadd térjek vissza egy kicsit a mostani érzéseimre. Ahogy múlik az idő az ember lánya egyre jobban szeretné már kinn látni édes kis magzatját az óriásira nőtt pocakjából. Ebben az időszakban már minden idegesít. Szeretett hitvesünk bújása, vagy nem bújása (mikor melyik), egy nem jól besűrített főzelék, a kinn munkálkodó tatarozóemberek, meg egyáltalán a puszta lét. Eddig jópofa volt, hogy mondogatták ismerősök-ismeretlenek: Jaj, milyen szép pocid van! Milyen aranyos kismama vagy! Mi lesz a neme és a neve? stb. Mostmár ez inkább kényelmetlen és kibírhatatlan.

Szóvel kedves apukák, ilyenek vagyunk mi kismamák áldott állapotunk célegyenesében. És ez nem személyes támadás. Csak egyszerűen ez van. Ezt tolerálnotok kell, ha szeretitek a párotokat. Biztos megéri majd az a sok áldozat és nyelés, amit most el kell viselnetek, ha megjön az a pici, régen várt jövevény. :)

Akkor majd mi is megnyugszunk végre és visszaváltozunk azzá az általatok imádott lénnyé, akik alapjában véve vagyunk :)

Nem is tudom, hol kezdjem. És mért pont most? Tudni kell, hogy nekem eszem ágában sem volt blogot írni, míg meg nem láttam a legjobb barátnőmét, aki első kislánya születése után fogott neki a blogírásnak. Egyikőnk sem az a számítógépzseni fajta, de azért tudunk egy s mást.

Azt elfelejtettem írni, hogy én most várom első kisbabánkat, Bencét, akinek maximum 25 napja van arra, hogy megérkezzen hozzánk. 

Visszatérve a barátnőmre, Juditra, jó barátnők lévén megajándékoztuk egymást egy-egy csodaszép babanaplóval. Judit közölte velem, hogy ne sértődjek meg, de ő inkább az interneten tárja a világ elé első csemetéjének bravúrjait. :) Én nem hadakoztam, de szent meggyőződésem volt, hogy majd én............
Megmutatom a világnak, hogy 29 évesen, nagy számítógépes tapasztalattal a hátam mögött, RENDES, IGAZI PAPíR NAPLÓT FOGOK VEZETNI A GYERMEKEMRŐL, miután megszületik.

Na ennek a tervemnek konrétan ebben a pillanatban vetek véget. Hogy mégis miért?

Azt is tudni kell rólam, hogy az én párom egy számítógépes guru, így a kisfiam valószínűleg előbb fogja használni a gépet, minthogy beszélni, vagy járni kezdene. :)

Szóval ezért fogtam-fogok a blogírásba.